A visszafordíthatatlan hajhullás, az impotencia, a meddőség, a szorongás vagy a pattanásos bőr csak az enyhébb mellékhatásai a szteroidok és növekedési hormonok szedésének, ami súlyosabb esetben májdaganatot, paranoiát, hepatitiszt vagy akár halált is okozhat. Románia edzőtermeiben gyakori jelenség a szerek fogyasztása, főleg a fiatalok körében.

A testépítők közösségét néhány évvel ezelőtt sokkolta a hír, hogy meghalt a sportág egyik legjelentősebb képviselője. Dallas McCarver tragédiája előtt már több neves testépítő haláláról érkezett hír, de az amerikai fiatalember korai eltűnése különösen megdöbbentette a közvéleményt: mindössze 26 évesen halt meg, és a boncolás egyértelművé tette, hogy a szteroidok és növekedési hormonok okozták a vesztét. Szíve a normális háromszorosára, a mája a kétszeresére nőtt.

A szteroidok és növekedési hormonok lenyelésének vagy beinjekciózásának célja az izomtömeg-növelés és zsírégetés, hogy a sportoló vagy amatőr testépítő elérje a szoborszerű testformát. Ennek megvalósításához azonban doppingszereket használnak, és rendkívül igénybe vevő fizikai gyakorlatokat végeznek.

Romániában aggasztó méreteket öltött a szteroidok és növekedési hormonok fogyasztása, és ennek egyik oka, hogy a törvény nem sorolja a bűncselekmények közé ezeknek a szereknek a forgalmazását.

Cristian Balaj, az Országos Doppingellenes Ügynökség (ANAD) elnöke arról számolt be az AGERPRES hírügynökségnek, hogy a közpénzből finanszírozott romániai sportolók között is vannak olyanok, akik növekedési hormonokat vagy szteroidokat használnak. A szakértő szerint világszerte minden fogyasztónál visszafordíthatatlan hatásokkal jár ezen anyagok szedése, a következmények súlyossága pedig az elfogyasztott szerek mennyiségétől és a fogyasztás időtartamától is függ. „Férfiaknál impotencia, pattanások vagy más súlyos bőrproblémák léphetnek fel, vannak ismerőseim, akik már úszómedencébe se mehetnek, van, akit elhagyott a kedvese, és a sort folytathatnám. Rákos megbetegedések, daganatok üthetik fel a fejüket, amelyek kezelésére azután a román állam költ jelentős összegeket. Egyes haláleseteket bizonyítottan ez okozott: infarktust vagy a vér besűrűsödését, megtörtént, hogy vérmintát sem tudtak tőle venni, annyira besűrűsödött a vére. A nőknél előfordult, hogy fejlődési rendellenességgel született gyereket hoztak a világra, vagy nem sikerült megfoganniuk. Mindezek dacára vannak szülők, akik engedik fitneszterembe járni a gyermeküket, még örülnek is, hogy a gyerek végre nem a kocsmában ül. Az edzőterem tulajdonosa aztán kijátssza őket” – mondta Balaj.

Az egészséges test illúzióját biztosító szteroidokat Romániában nagyon könnyű beszerezni az internetről. Fiatalok, sőt, néha tinédzserek is on-line fórumokon kapnak olyan tanácsokat, hogy szereket használjanak izomtömegük növeléséhez vagy a zsírszövetek csökkentéséhez.

„Jó napot. Mi a véleménye a szteroidokról? 19 éves vagyok, 1,85 centiméter magas, de jelenleg csak 65 kiló. Három hónapja járok edzőterembe, most azon agyalok, hogy nyeljek némi szterót. Azon gondolkodom, hogy végzek egy öthetes Anapolon 50-es kúrát, az első öt napon egy-egy pasztillával, aztán a harmincötödik napig kettővel. (...) Meg tudná mondani, mit vegyek, hogy ne veszítsek sokat abból, amit „nem becsületesen” szereztem? Vagyis valami más szteroidot, ami lecsökkenti a szervezet vízveszteségének hatásait, vagy bármi mást, ami segít, csak szájon át lehessen bevenni. Van itt valaki, aki már kipróbálta az Anapolon 50-es kúrát? Mi az eredmény? Vagy tudtok ti valami hatásosabb kúrát? Figyelmeztetéseket nem kérek!!!” – írta 8 évvel ezelőtt egy 19 éves fiatalember. Ha azóta gyakorlatba ültette terveit, akkor jó eséllyel mára egy olyan 27 éves férfi vált belőle, aki pattanásokkal, gyakori fejfájásokkal, hasmenéssel, hányingerrel, hajhullással, a szemek és körmök besárgulásával vagy akár májrákkal küzd. Az általa keresett szer ugyanis rendkívül mérgező a májra nézve.

A kereskedők közben csaknem teljesen háborítatlanul végezhetik tevékenységüket, legfennebb bírságtól kell tartaniuk.

A doppingellenes ügynökség vezetője szerint az általa vezetett intézmény mindaddig tehetetlen, amíg a jelenséget nem szabályozza törvény. Legutóbb – 2019 márciusában - a giurgiui határkikötőben koboztak el 3999 fiola növekedési hormont, amelyek értéke 800.000 euróra rúgott. Az illetőt, akinél megtalálták, csak bírság kifizetésére tudták kötelezni a hatóságok, és elkobozták az áruját – idézte fel Balaj.

Romániában arra is volt már példa, hogy a testépítő az edzőteremben halt meg: ez történt például Remus Mihăiţă balkáni testépítő bajnokkal is.

Florin Băeţii, az Országos Doppingellenes Ügynökség egyik igazgatója az AGERPRES hírügynökség megkeresésére felidézte, hogy amikor a brassói Remus Mihăiţă meghalt a fitneszteremben, a biológiai mintavétel során négyfajta szteroidot mutattak ki a testében. „Nem állíthatjuk, hogy ez volt a halál oka, de harmincvalahány éves volt. Rengeteg eset van, hogy emberek súlyos állapotban kerülnek a sürgősségre, és ott bevallják, hogy szteroidokat szedtek” – mondta Florin Băeţii.

A doppingszerek két úton érkeznek Romániába: a Moldovai Köztársaságból és Bulgáriából. Mindkét ország engedélyezi a szteroidok és növekedési hormonok előállítását.

Băeţii elmondása szerint a Moldovai Köztársaságban jelenleg hét gyár is van, ahol szteroidokat állítanak elő. A szereket könnyű beszerezni az internetről, és mivel ezek forgalmazása nem jelent bűncselekményt, eljárást sem lehet indítani – magyarázta a szakember, hozzátéve: sem a Moldovai Köztársaságban, sem Bulgáriában nem minősül törvénybe ütközőnek a szteroidok előállítása, és Romániában is csak az engedély nélküli előállítás jelent bűncselekményt.

Az ANAD néhány százezer euró értékben kobozott el és semmisített meg olyan szteroidokat és növekedési hormonokat, amelyek a feketepiacon cseréltek gazdát.

A forgalmazók nagyon sok esetben éppen a fitnesztermek tulajdonosai. A kezdő testépítő, akinél néhány hónapi edzés még nem hozta meg a várt eredményt, sokszor ajánlatot kap hatásfokozóra. „2014-ben történt, hogy egy fitneszterem vezetője rajtakapott egy edzőt, aki szteroidokat forgalmazott. Kihívta a rendőrséget, azonosították az edzőt, akit mi utána megbírságoltunk. Ez viszont csak azért történhetett meg, mert a menedzser ismerte a törvényt. Sok esetben viszont a terem tulajdonosának vagy menedzserének jól jön ez a gyakorlat, hisz csak az üzleti érdekeket tartják szem előtt, és amíg az ügyfél elégedett az eredménnyel, addig jól megy az üzlet, függetlenül attól, hogy a bérlettulajdonosok milyen úton fejlesztették ki izomkötegeiket” – vélekedett Florin Băeţii.

Előfordul, hogy a fitneszterem-tulajdonosok nem is titkolják: szteroidok befecskendezésével növelik izomkötegüket.

„Megtörtént, hogy szteroidos fiolát találtam egy edzőterem szemétkosarában, és amikor megkérdeztem a menedzsert, hogy kié a fiola, azt felelte, az övé. Arra a kérdésemre, hogy miért fogyaszt ilyen szereket, azt felelte, hogy egy jövő hétvégi nagyszebeni mesterkiképzésre készül. Azt hiszem, nagyon hosszú időn át szedte, mert 50 év körüli volt, és már egyszerűen nem tudta koherensen kifejezni magát, amellett pedig erősen reszketett. Megbírságoltam, mert a teremnek nem volt erre engedélye, de arról nem tudtam kifaggatni, honnan vásárolta a szert. Csak annyit mondott, hogy egy moldovai állampolgártól. Az ilyen embereket csak a vágy hajtja, hogy feljebb kerüljenek, és nem gondolnak a következményekre, nem jut eszükbe, mi történhet a szerek fogyasztása után. Csak arra gondolnak, hogy bajnokok akarnak lenni. Találkoztam olyan szteroidfogyasztóval, aki csak azt hajtogatta: bajnok akar lenni, a gyerekeinek el akarja mondani, hogy az apjuk bajnok, és ezért szteroidot szedett. Nem érdekelték sem az egészségügyi problémák, sem az, hogy esetleg meghal, semmi nem érdekelte, csak az, hogy bajnok legyen” – mesélte az ANAD igazgatója.

A súlyos mellékhatások mellett egyik-másik szer ezek közül függőséget is okozhat, és a fogyasztó olyan örvénybe kerül bele, mint egy megszállott: újabb és újabb adagokat vesz be, attól a céltól vezérelve, hogy bajnokká váljon, mindenáron.

 {
 "excerpt": "A visszafordíthatatlan hajhullás, az impotencia, a meddőség, a szorongás vagy a pattanásos bőr csak az enyhébb mellékhatásai a szteroidok és növekedési hormonok szedésének, ami súlyosabb esetben májdaganatot, paranoiát, hepatitiszt vagy akár halált is okozhat. Románia edzőtermeiben gyakori jelenség a szerek fogyasztása, főleg a fiatalok körében.",
 "creationDate": "2020-02-17",
 "permalink": "https://ednh.news/hu/szteroidok-a-halalos-veszely-romania-edzotermeiben/",
 "language": "hu",
 "categories": "News",
 "media": "Photo",
 "imageFeatured": "https://ednh.news/wp-content/uploads/2020/02/Screen-Shot-2020-02-17-at-15.05.38.png",
 "status": "publish",
 "authorId": "23",
 "author": "agerpres"
}