Párizs – Számos ország szembesül a területéről származó dzsihadisták hazatérésével az Irakban és Szíriában létrehozott Iszlám Állam kalifátus összeomlásának bejelentése után.

Több száz (valószínűleg 800-ra tehető a számuk) külföldi dzsihádista, valamint nem harcoló nők és gyerekek vannak a szíriai kurdok kezében. Legtöbben közülük Tunéziából, Marokkóból, Szaúd-Arábiából, Törökországból és Oroszországból származnak, de sokan vannak Franciaországból, Nagy-Britanniából, Németországból és Belgiumból is.

Európa

Franciaország: A szíriai kurd erők (FDS) mintegy 130 férfit, nőt és gyermeket tartanak fogva. Januárban mintegy 250 ember maradt „vadon” Szíriában, valamint a nők és a gyermekek. Több mint 300 francia dzsihádistát öltek meg a feltételezések szerint.

Párizs meg akarja akadályozni a szétszóródásukat, és szándékában áll hazavinni a Szíriában élő állampolgárait. A folyamat mibenléte azonban nem világos.

Belgium: A 2012 óta távozott több mint 400 belgiumi harcos közül 2018 végén még mintegy 150 aktív volt az iraki-szíriai övezetben. Rajtuk kívül még körülbelül 160 gyermek és tizenéves lehet, akiknek legalább egyik szülője belga.

A hivatalos álláspont az, hogy a 10 év alatti gyermekek visszatérését megkönnyítik, ha van rá bizonyíték, hogy legalább egyik szülő belgiumi. „A többiek ügyét esetenként elemzik ki” – tette hozzá a belga kormány.

5_ISIS-foreign-fighters_hu.png

Iszlám Állam

Németország: A Németországból Szíriába vagy Irakba utazott több mint 1050 iszlamista egyharmada tért vissza Németországba.

A hivatalos álláspont szerint "minden német állampolgárnak, beleértve azokat is, akik a gyanú szerint az Iszlám Állam pártján harcoltak, joguk van visszatérni Németországba". A téma kapcsán mindeddig nem nyitottak valós vitát.

Egyesült Királyság: A közel 900, Irakba és Szíriába távozott brit dzsihádistából 2018 júniusában mintegy 400 visszatért, főként nők és gyermekek. Közülük negyvenet állítottak bíróság elé. Az Egyesült Királyság a radikalizmust feloldó programok gyakorlatba ültetésébe kezdett.

Januárban a hatóságok becslése szerint még 200 brit dzsihádista volt Irakban és Szíriában. A terrorizmusellenes állami hatóság egy magas rangú tisztviselője a közelmúltban „egyik legnagyobb veszélyként” jellemezte hazatérésüket.

Oroszország: Az orosz állambiztonsági szolgálat 2018 elején azt közölte, hogy közel 4500 orosz állampolgár ment külföldre, hogy csatlakozzon a terroristákhoz.

Nincs hivatalos számadat a tetteiket esetleg megbánó és Oroszországba repatriált dzsihadisták számáról, ugyanis a Kreml stratégiája értelmében általában a helyszínen lelőtték őket. Oroszország ugyanakkor erőfeszítéseket tesz a dzsihadisták gyermekeinek hazaköltöztetésére.

Mintegy 100, főként a kaukázusi orosz muszlim köztársaságokból származó nő és gyermek hazatért. Az erre irányuló műveletek irányításával Ramzan Kadirov csecsen vezetőt bízták meg.

Koszovó: Az Irakba és Szíriába távozott 300 állampolgár közül 145-en még mindig ott vannak, közülük fele nő és gyermek.

Egy új törvény értelmében a dzsihadisták hazatértükkor öt és tíz év közötti börtönbüntetéssel számolhatnak. Ugyanakkor kiválasztottak húsz imámot, akik a börtönökben deradikalizáló programokat tartanak.

Albánia: 2012 és 2014 között 145 állampolgár (köztük nők és gyermekek is) utazott a dzsihádista övezetekbe. Közülük 23-an bizonyítottan meghaltak, 45-en visszatértek Albániába.

A hatóságok deradikalizáló programokba kezdtek, amelyek főleg gazdasági segítségnyújtást írnak elő. A dzsihadisták toborzásáért 18 évig terjedő szabadságvesztésre vonatkozó ítéletek születtek.

Magreb és Ázsia

Marokkó: 2015-ben 1600-ra becsülték azon marokkóiak számát, akik az iraki és szíriai dzsihadista csoportokhoz csatlakoztak.

Hazatértükkor kihallgatták, bíróság elé állították és bebörtönözték őket. 10 és 15 év közötti börtönbüntetést róttak ki rájuk. 2018 közepéig több mint kétszáz hazatért marokkói dzsihadista ellen emeltek vádat.

Tunézia: 3000 és 5000 közöttire tehető azon tunéziai állampolgárok száma, akik Szíriába, Irakba vagy Líbiába mentek, hogy csatlakozzanak a dzsihadista szervezetekhez.

A tunéziai kormány nem kívánja megkönnyíteni a hazatérésüket. Bedzsi Kaid esz-Szebszi államfő nemrég kijelentette, az ország alkotmánya előírja, hogy minden állampolgárát be kell fogadnia, de előbb az igazságszolgáltatás elé kell állniuk, és esetleg börtönbüntetést is le kell tölteniük.

Indonézia: Az Iszlám Államhoz csatlakozott indonézek közül 590 még mindig Szíriában tartózkodik az indonéz kormány szerint, amely ugyanakkor semmiféle adattal nem szolgált az Irakban lévő állampolgárait illetően.

A hazatérő harcosoknak a radikalizálódást feloldó programot kell követniük, mielőtt szabadlábra kerülnek, és hatósági megfigyelés alatt tartják őket.

 {
 "excerpt": "Számos ország szembesül a területéről származó dzsihadisták hazatérésével az Irakban és Szíriában létrehozott Iszlám Állam kalifátus összeomlásának bejelentése után.",
 "creationDate": "2019-03-13",
 "permalink": "https://ednh.news/hu/sulyos-gondot-jelentenek-az-iszlam-allam-osszeomlasa-utan-hazatero-dzsihadistak/",
 "language": "hu",
 "categories": "News|Terrorizmus és biztonság",
 "media": "Infographic|Photo",
 "imageFeatured": "https://ednh.news/wp-content/uploads/2019/03/TZ0GS-isis-EI-syrie-AHMAD-AL-RUBAYE-1.jpg",
 "status": "publish",
 "authorId": "6",
 "author": "afp"
}