Spanyolország bukaresti nagykövete: A lányok és a nők elleni erőszak világjárvánnyá vált

A nők elleni erőszak járványossá vált a világban – állítja Spanyolország bukaresti nagykövete, Manuel Larrotcha, hangsúlyozva, a gyerekek otthoni és iskolai oktatása egyaránt fontos annak érdekében, hogy megértsék, az ilyen jellegű agresszió “összeférhetetlen” a tisztességgel.

“A lányok és a nők elleni erőszak világjárvánnyá vált, ez a leggyakrabban előforduló módja az emberi jogok megsértésének. Olyan családban nőttem fel, amelyben azt tanították, hogy minden emberi lény egyenlő, és azonos jogok illetik meg őket. Nem tolerálhatjuk a veréseket, csak azért, mert az áldozatok nők. (…) Meglátásom szerint igen nagy hangsúlyt kell fektetni e tekintetben az oktatásra. Otthon is, és az iskolában is azt kell tanítani a gyereknek, hogy a nők elleni erőszak összeférhetetlen a tisztességgel, a méltósággal és a civilizált társadalmakkal” – fogalmazott a nagykövet A nemi alapú erőszak: spektrum, következmények, válaszok címet viselő szemináriumon, amelyre a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja alkalmából került sor.

A nők és férfiak esélyegyenlőségét felügyelő országos ügynökség (ANES) államtitkára, Mihaela Andreianu rámutatott, az elmúlt egy évben 6581 ideiglenes távoltartási parancsot adtak ki Romániában a 2018/174-es törvény alapján.

“Kijelenthetjük, hogy ez a 2018 novemberétől hatályos intézkedés igazolta hatékonyságát a gyakorlatban. Az országos rendőr-főkapitányság adatai szerint a jogszabály életbe lépésétől idén november végéig 6581 ideiglenes távoltartási parancsot adtak ki. A munkaügyi minisztérium, valamint a nők és férfiak esélyegyenlőségét felügyelő országos ügynökség is népszerűsítette az új intézkedéseket a családon belüli erőszak áldozatai által igénybe vehető, ingyenesen hívható telefonos segélyszolgálat révén” – mondta a szakember.

A szenátus jogi bizottságának alelnöke, Iulia Scântei szorgalmazta, hogy azokat az agresszorokat, akiknek a nevére távoltartási parancsot adnak ki, elektronikus nyomkövető révén is figyelemmel tartsák, tekintettel arra, hogy a családon belüli erőszakot elkövetők körében a legnagyobb a visszaesés aránya.

“Mire a rendőr kiér a 112-es számon érkezett riasztás helyszínére, az áldozat újabb erőszakos tettek áldozatává válik. (…) Romániában még nem sikerült megtalálnunk a megoldást az agresszorok elektronikus úton történő felügyeletére, ami gyakorlatilag kiegészítené az eddig csak papíron létező törvényi rendelkezést” – fogalmazott a szenátor.

Franciaország bukaresti nagykövete, Michele Ramis kiemelte, nemzetközi szinten az elmúlt években előrelépés történt a családon belüli erőszak okozta problémák tudatosítása terén, megemlítve, hogy a jelenleg a G7-csoport elnökségét ellátó Franciaország kiemelt hangsúlyt fektet a nők elleni erőszak felszámolására irányuló küzdelemre.

“Tíz évvel ezelőtt még nem nagyon beszéltek erről a témáról, tabunak számított, nagy csend övezte ezt a kérdéskört. Tíz évvel ezelőtt kezdődtek el a tárgyalások az Isztambuli Egyezményről, és íme hol tartunk ma: a társadalom mobilizálódott, és ez a probléma tudatosulásához vezetett. Megtört a csend, az áldozatok most már beszélnek, a hatóságok pedig rádöbbentek, hogy mekkora problémával állnak szemben” – szögezte le.

Az Amerikai Egyesült Államok romániai nagykövete, Hans Klemm rámutatott, a nők elleni erőszak számos országot érint, ugyanakkor hangsúlyozta a probléma tudatosításának fontosságát.

“Az Egyesült Államokban hosszú ideig úgy tekintették, hogy ez egyfajta rejtett bűncselekmény, amely csendben zajlik az emberek házában. Aztán már a 90-es évektől nagy erőfeszítéseket tettek ennek megváltoztatására, így az én országomban ez ma már súlyos társadalmi problémának minősül, amely ellen államok szintjén, helyi szinten és szövetségi szinten egyaránt harcolni kell. Hogyan tehetjük ezt meg? Úgy, hogy meghallgatjuk az áldozatokat. Az amerikai nagykövetség az American Corneren keresztül számos interjút készített olyan fiatal román lányokkal, akiknek volt bátorságuk elmesélni, milyen drámán mentek keresztül” – magyarázta Klemm.

A Girls Up képviselője, Diana Apostol a szexuális felvilágosítást nyújtó tanórák fontosságát hangsúlyozta, kiemelve, hogy ezek hiányában a gyerekek pornográf anyagokhoz fordulnak információért, és így “hamis kép alakul ki bennük a szexről, nem ismernek meg olyan alapvető elveket, mint például a beleegyezés szükségessége”.

“Azt vettem észre, hogy sokan nem mérik fel a beleegyezés fontosságát, és így nem tudnak különbséget tenni a szex és a nemi erőszak között. (…) Túl sokan vannak azok, akik az áldozat életstílusából vagy öltözködési módjából a beleegyezés megadására következtetnek. Az a tény, hogy nem tanuljuk meg, mit jelent a beleegyezés, illetve hogy mit fed a nemi erőszak fogalma, tragikus esetekhez vezethet. Jelen pillanatban a román állampolgárok fele úgy gondolja, hogy bizonyos esetekben igazolt lehet a nemi erőszak” – fogalmazott Diana Apostol.

Az e-Romnja képviselője, Georgiana Lincan kifejtette, “az erőszaknak nincs színe”, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a roma nőket sokszor próbálják meggyőzni, hogy ne tegyenek feljelentést, mondván, ők “hozzászoktak” az erőszakos viselkedéshez.

“Senki nem szokik hozzá ahhoz, hogy erőszakban éljen. Mind a roma nőknek, mind a nem roma nőknek ugyanúgy szükségük van a szakszolgáltatásokhoz, a rendőrséghez, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáféréshez. Amikor a roma nők eldöntik, hogy a rendőrséghez vagy bírósághoz fordulnak, sok esetben problémák merülnek fel, mivel ha erőszakkal kapcsolatos esetekről van szó, megpróbálják lebeszélni őket arról, hogy feljelentést tegyenek, mondván: “Ti amúgy is hozzászoktatok ehhez, nálatok ez így működik.” Nem, senki nem tud hozzászokni ehhez, senki nem akar erőszakban élni” – tette hozzá.