Az Európai Parlament (EP) keretében működő Elnökök Értekezlete megtette szerdán az utolsó lépést Laura Codruţa Kövesi európai főügyésszé való kinevezésének irányába - számol be közleményében az EP.

Az Elnökök Értekezlete azt követően döntött így, hogy szeptemberben az EP és az Európai Unió Tanácsa megállapodott: Laura Codruţa Kövesit nevezik ki az Európai Ügyészség (EPPO) vezetőjévé. Az EP tárgyalóbizottsága kezdettől fogva Kövesit támogatta a tisztségre - jegyzi meg a közlemény.

"Kinevezésének mai megerősítése nyomán Kövesi elkezdheti hétéves mandátumát. Ezen a héten a Tanács is jóváhagyta a megállapodást" - áll még a közleményben.

Az Európai Unió Tanácsa október 14-én erősítette meg Laura Codruţa Kövesi kinevezését az európai főügyészi tisztségbe.

Kövesit egy három jelölt nevét tartalmazó szűkített listáról választotta ki egy független testület, több pályázat áttanulmányozása után. Rajta kívül Jean-Francois Bohnert francia és Andrés Ritter német ügyész volt még versenyben a tisztségért.

Laura Codruţa Kövesi mandátuma hét évig tart, mely idő alatt az ügyészség igazgatási és működési struktúrájának kiépítésével, továbbá azzal foglalkozik majd, hogy jó munkakapcsolatot alakítson ki a nemzeti igazságügyi hatóságokkal.

"A Tanács a továbbiakban is figyelemmel fogja kísérni az Európai Ügyészség kialakítását annak érdekében, hogy olyan hatékony és eredményes szerv jöjjön létre, amely az uniós alapokkal kapcsolatos csalás és a korrupció ellen küzdelmünk alapkövévé válik majd" - nyilatkozta Anna-Maja Henriksson, a Tanács finn elnökségét képviselő igazságügyi miniszter.

EURÓPAI-ÜGYÉSZSÉG.png

EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG

Az európai főügyész feladata lesz megszervezni az EPPO munkáját. Független intézményként az EPPO hatáskörébe fog tartozni az uniós pénzügyi érdekeket sértő bűncselekmények, például csalás, korrupció, határokon átnyúló, több mint 10 millió euró értékű áfacsalás, kivizsgálása. Az EPPO hatásköre a későbbiekben kiterjedhet a terrorista bűncselekményekre is.

Emellett az európai főügyész képviseli majd az ügyészséget az uniós intézményekkel, a tagállamokkal és a harmadik országokkal való kapcsolataiban. Az EPPO vezetőjének két helyettese lesz, és ő tölti be az Ügyészi Kollégium elnöki tisztét is, amelynek az lesz a feladata, hogy meghatározza az ügyészség stratégiáját és belső szabályait, illetve biztosítsa az ügymenetek következetességét.

Az EPPO központi székhelye Luxemburgban lesz, és a tervek szerint 2020 végétől kezdi el tevékenységét.

Ez idáig 22 tagállam csatlakozott a megerősített együttműködéshez (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Spanyolország). A kezdeményezésből eddig kimaradt öt állam - Svédország, Magyarország, Lengyelország, Írország és Dánia - bármikor csatlakozhat.

Laura Codruţa Kövesi jelenleg a romániai főügyészség ügyésze. Korábban több vezető ügyészi tisztséget is betöltött, többek között a korrupcióellenes ügyészség vezetője is volt.

 {
 "excerpt": "Az Európai Parlament (EP) keretében működő Elnökök Értekezlete megtette szerdán az utolsó lépést Laura Codruţa Kövesi európai főügyésszé való kinevezésének irányába - számol be közleményében az EP.",
 "creationDate": "2019-10-18",
 "permalink": "https://ednh.news/hu/lezarult-az-elso-europai-fougyesz-kinevezesi-eljarasa/",
 "language": "hu",
 "categories": "News",
 "media": "Infographic|Photo",
 "imageFeatured": "https://ednh.news/wp-content/uploads/2019/10/Laura-Kodruta-Kovesi-foto-AGERPRES.png",
 "status": "publish",
 "authorId": "23",
 "author": "agerpres"
}