Az októberi volt zsinórban az ötödik hónap, amikor emelkedett az élelmiszerek világpiaci ára - tájékoztatott a Reuters az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtöki jelentésére hivatkozva.

grafic_hu.png

A FAO havonta közzéteszi saját élelmiszerár-indexét, amely a gabona, a növényi olajok, a tejtermékek, a húsfélék és a cukor nemzetközi árának alakulását veszi figyelembe. 2020 októberében 100,9 pontra nőtt ez az árindex a szeptemberben jegyzett 97,8 pontról.

A FAO szerint a gabona árindexe szeptemberhez viszonyítva 7,2 százalékkal nőtt októberben, a tavalyi év októberéhez képest pedig 16,5 százalékkal emelkedett. "Ez elsősorban a búza árának emelkedésével magyarázható, ami az exporthajlandóság csökkenésének, az argentínai körülményeknek, valamint az európai, észak-amerikai és fekete-tengeri térségi őszibúza-vetéseket sújtó szárazságnak tudható be" - mutat rá a FAO.

A cukor árindexe 7,6 százalékkal emelkedett szeptemberhez mérten, éves összevetésben pedig 9,3 százalékkal nőtt. Ezt az ármozgást főleg az befolyásolja, hogy a világ két legnagyobb cukortermelő országában, Brazíliában és Indiában a termés visszaesésével számolnak.

A tejtermékek árindexe 2,2 százalékkal nőtt a múlt hónaphoz képest, miután az ebbe a csoportba tartozó valamennyi termék drágult, a legnagyobb mértékben a sajtfélék.

A növényi olajok árindexe 1,8 százalékkal emelkedett októberben, főleg a pálmaolaj és a szójaolaj drágulása miatt. A repceolaj árindexe ellenben mérséklődött, ami annak tudható be, hogy a koronavírus-világjárvány miatt bizonytalan a kereslet az Európai Unióban.

A húsfélék árindexe 0,5 százalékkal csökkent októberben az előző hónaphoz képest - az év eleje óta ez a kilencedik hónap, amikor mérséklődés figyelhető meg. A FAO szerint ez a sertéshús árának csökkenésével magyarázható, amely azután következett be, hogy a Németországban igazolt afrikaisertéspestis-esetek nyomán Kína felfüggesztette a német sertéshús importját.

Ugyancsak csütörtökön a FAO - immáron másodszorra - lefelé módosította a világ gabonatermésére vonatkozó becslését. Az új előrejelzések szerint a 2020-as gabonatermés 13 millió tonnával elmarad a szeptemberben előrevetítetthez képest, ami elsősorban az Európai Unióban és Ukrajnában jegyzett alacsonyabb kukoricaterméssel magyarázható - emeli ki a FAO. Ennek ellenére a szervezet továbbra is arra számít, hogy az idei gabonatermés összességében eléri a rekordnak számító csaknem 2,75 milliárd tonnát, ami 1,6 százalékos növekedést jelentene a 2019-ben jegyzetthez viszonyítva.

A 2021-es búzatermés kilátásai jók - az északi féltekén már elvetették a búzát – mert több – különösen EU-s – termelő országban emelkedtek az árak, ezért várhatóan nagyobb területet művelnek meg.

Ilyen körülmények között a FAO arra számít, hogy a 2021-es esztendő végén a világ gabonakészlete 876 millió tonnára lesz tehető, ami 13,6 millió tonnával kevesebb a múlt hónapban kiadott előrejelzésben foglaltnál.

 {
 "excerpt": "Az októberi volt zsinórban az ötödik hónap, amikor emelkedett az élelmiszerek világpiaci ára - tájékoztatott a Reuters az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtöki jelentésére hivatkozva.",
 "creationDate": "2020-11-06",
 "permalink": "https://ednh.news/hu/fao-oktoberben-mar-az-otodik-egymast-koveto-honapban-emelkedett-az-elelmiszerek-vilagpiaci-ara/",
 "language": "hu",
 "categories": "Kereskedelem|News",
 "media": "Infographic|Photo",
 "imageFeatured": "https://ednh.news/wp-content/uploads/2020/10/SILVIU-MATEI-AGERPRES.png",
 "status": "publish",
 "authorId": "23",
 "author": "agerpres"
}